06 - Öröm és bánat

Drága Lana! 

Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor biztosan tudsz mindenről. Megtaláltad a fiúkat, a naplót, és rájöttél a legenda titkára. Annyira sajnálom, hogy így alakult, édesanyád téged próbált védeni, és jól tette, hogy így nevelt fel. Eleinte elleneztem az ötletet, de be kellett látnom, hogy így lesz a legjobb nektek. Szerettem volna ezeket személyesen elmondani neked, de soha nem tehettem meg. 

A három fiú biztosan mindent elmondott, segítettek rájönni, hogy ki is vagy valójában, és mi a feladatod. Tudom, hogy nehéz feldolgozni ennyi információt, de kérlek, ne félj! Erősebb vagy, mint hinnéd! Meg tudsz birkózni mindennel, ami az utadba kerül, és biztosra tudom, hogy ez is sikerülni fog. 

Eleinte azt hittem, hogy édesanyád lesz a kapocs, de mivel nem voltak látomásai, kicsit megnyugodtam. Tudtam, hogy az unokám lesz a megfelelő ember, és abban is biztos voltam, hogy anyád nehezen fogja viselni. És ki hitte volna, hogy igazam lesz? Nem akarta, hogy a lánya így éljen, ezért titkolózott. Úgy tervezte, hogy amint nagykorú leszel, mindent elmond, de képtelen volt rá. Félt, hogyan reagálnál, ha megtudnád a több éves titkot. 

Mivel anyád nem avatott be téged, félig meddig átlagos életet éltél, már ha nevezhetjük annak. Veled ellenben a három fiú, már kiskoruk óta fel voltak készülve mindenre, és várták, hogy felbukkanj, bár ezt biztosan tudtad. 

Lana, tudom, hogy még rengeteg kérdésed maradt, és nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott melletted. Ismerlek, és tudom, hogy nem fogod feladni, amíg meg nem találsz, de arra kérlek, hogy ne keress. Nem árulhatok el semmit, de tanácsot adhatok. Keresd a naplókat! Hamarosan megjelenik a második látomásod, de nem lesz ilyen könnyű megtalálni. Kérlek, ne vesztegesd rám az idődet, tartsatok össze, és vigyázzatok egymásra. A fiúkban teljes mértékben megbízhatsz, ők mindenben segítenek majd neked. Hidd el, nem lesz semmi baj. Csak figyeljetek, nehogy kémek férkőzzenek be hozzátok. 

Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? Az eltűnésem oka nem a te hibád, hanem az enyém. Ne okold magad, Kincsem. Édesanyád biztonságban van, ő tud vigyázni magára, miatta se aggódj. De nem szabad elmondanod neki, hogy eltűntem. Jobb lesz, ha nem tud róla. 

Remélem hamarosan találkozunk, és megválaszolhatom a kérdéseidet. Vigyázz magadra, és ne félj! 

Szeretlek. 

Nagyi,

A levéllel a kezemben ébredtem. Az este újra és újra átolvastam a sorokat, miközben patakokban folytak a könnyeim. A nagyi tudta, hogy el fog tűnni, ezért hagyta nekem a levelet. Szerette volna, ha elmondhat mindent, de nem tehette. Az egész annyira hihetetlen. Nem kaptam több választ, de legalább tudom, hogy a nagyi hisz bennem. Tényleg képes leszek végig csinálni? Elég erős vagyok? Nem, egyáltalán nem vagyok az. Soha nem voltam, de most meg kell próbálnom az lenni. 

Miután ismét átfutottam a sorokat, vissza tettem a borítékba a levelet, majd a szekrényemben elrejtettem. A konyhába készültem, amikor a telefonom megszólalt. Gyorsan elővettem a párnám alól, s nagyot sóhajtva emeltem a fülemhez. 

- Szia, Anya. - köszöntem kedvesen. 

- Jaj, Drágám. Olyan jó hallani a hangodat. - hangja mint mindig, most is tele volt vidámsággal. Mindig is irigyeltem ezt a tulajdonságát. A lehető legrosszabb helyzetben is vidám tudott maradni, vagy legalábbis annak mutatta magát. Bezzeg én... - Hogy vagy? Jól érzed magad a nagyival? Mesélje el mindent. 

- Igen, jól vagyok. Nagyon jó itt lenni, jobb mint emlékeztem. Ezért döntöttem úgy, hogy csak augusztus végén megyek haza, és nem júliusban. Remélem megérted. 

- Rendben van. - válaszolta egy nagy sóhajtás után. - Ott van valahol a nagyi? Nem veszi fel a telefonját, már többször próbáltam hívni. 

- Nincs. - vágtam rá, talán túl gyorsan is. - Vagyis...még alszik. Elromlott a telefonja, hiába mondtam neki, hogy vegyen egy újat, tudod milyen. Örült, hogy megszabadult a készüléktől. Egy darabig még nem tudod hívni, de ha akarod, átadhatok neki egy üzenetet. 

- Nem kell, Kicsim. - mondta. - Örülök, hogy jól érzed magad. Vannak már barátaid? Sikerült beilleszkedni? 

A szoba ajtó nyílására lettem figyelmes. Hirtelen elöntött a félelem, de amikor megláttam, hogy ki is a betolakodóm, azonnal elöntött a nyugalom, s a boldogság. Széles mosolyra húztam a számat, ám ő ezt nem viszonozta. Csak leült az ágyam szélére, és komoran nézett. 

- Anya...nem beszélhetnénk később? - kérdeztem. - Szereztem barátokat, és most jöttek. 

- Jól van. - szinte éreztem, ahogy elmosolyodik. - Vigyázz magadra, és mindenképp hívj. Szeretlek. 

- Én is. - feleltem, majd megvártam amíg bontja a vonalat. A telefont az ágyra dobtam, és kérdőn néztem, a még mindig engem vizslató Dean-re. Igazából pontosan tudtam, hogy miért jött, és miért viselkedik így. 

- Zack gondolom megmutatta a naplót. - szólaltam meg elsőként, mert úgy tűnt, esze ágában sincs beszélgetést kezdeményezni. - Nem mondasz semmit? Esetleg ha kiabálni akarsz, akkor csak tessék. Minden reakcióra felkészültem, szóval hajrá. 

- Nem fogok kiabálni. - mondta pár perc után. - És kioktatni sem akarlak. Úgy terveztem, hogy idejövök, és a fejedhez vágom, hogy milyen veszélybe is kerülhettél volna, de rájöttem, hogy nincs értelme. Mit mondjak? Egyszerre vagyok mérges, és büszke rád. 

- Tehát nem hitted, hogy megtalálom. - néztem a szemébe csalódottan. 

- Nem erről van szó. - állt fel, és elém lépett. - Alig pár napja tudsz a képességedről, és máris a kezünkben tarthatjuk az első naplót. Tényleg büszke vagyok rád, Lana. 

- És azért vagy mérges, mert a tiltakozásod ellenére is odamentem, vagy mert nélküled mentem? - vontam fel a szemöldököm, mire ő elmosolyodott. 

- Talán... - fogta meg a kezem. - Mind a kettő. Amikor Zack elmondta, hogy veled ment, nagyon mérges lettem. Azt akartam, hogy én legyek ott veled, és védjelek meg. 

- Elsőnek téged kértelek meg, ezt ne felejtsd el. - emlékeztettem. - Egyébként meg semmi olyan nem volt, amitől meg kellett volna védeni. Nem maradtál le semmiről. 

- Ennek örülök. - nevetett fel kicsit. - Zack nagyon letört volt, amikor visszaért. Beszéltem vele, és mindent elmondott. Ugye ez nem igaz? 

- De. - közöltem nemes egyszerűséggel. - Minden egyes szó igaz, Dean. És ha most megint a távolságtartásoddal jössz, akkor kiugrok az ablakon. Biztosan tudom, hogy kit szeretek, és az nem Zack. Nem érdekel, hogy az őseim kit szántak nekem, én nem hiszek ebben. 

Válasz helyett mélyen a szemembe nézett, majd némi gondolkodás után megcsókolt. Teljesen elvesztettem az eszem, úgy éreztem, hogy csak ketten vagyunk a Földön, és semmi nem számít. Percekig faltuk egymást a szoba közepén, de a tökéletes pillanatnak vége szakadt, amikor meghallottuk a csengőt. Én nem foglalkoztam vele, de Dean nevetve szakította meg a csók csatánkat, és egy puszit nyomott homlokomra.
Morogva mentem le a bejárathoz, majd tártam ki az ajtót. Szembe találtam magam, egy körülbelül velem egyidős, szőke hajú, csinos lánnyal. Mérges tekintetéből ítélve, nem barátkozni jött.
- Segíthetek valamiben? - kérdeztem udvariasan. 
- Szóval tényleg itt laksz. - került ki engem, s mint, aki otthon van, besétált a házba. 
- Igen, itt. - csuktam be az ajtót, és utána indultam. - Megtudhatom, hogy ki vagy? Vagy, hogy miért jöttél? 
- Tudod, nem kell játszanod az ártatlan kis lányt. Előttem ne. - nézett rám fenyegetően. - Az egész  város rólad beszél, és hogy össze feküdtél a legjobb pasival, aki az én barátom. 
Miről beszélt? Fogalmam sem volt, hogy honnan hallotta, és hogy egyáltalán kiről beszél. Senkivel nem feküdtem össze. 
- Most kiről van pontosan szó? 
- Zackhary Russel. - mondta. - Ő a leghelyesebb, legcukibb, imádni való fiú, akivel valaha találkoztam. És érdekes módon, pont tegnap szakított velem, aminek az oka egyedül te vagy. Zack nem mondta, hogy miért dobott, ezért kémkedtem egy kicsit. Mindenki azt mondta, hogy egy ismeretlen lánnyal látták, és hogy biztosan ezért szakított. 
- Én nem tudom, hogy miről beszélsz. - nevettem fel kínosan. - Hidd el, biztosan meg van az oka, hogy miért szakított veled, de az nem én vagyok. Mi csak barátok vagyunk, akik sok időt töltenek egymással. 
- Persze, mindenki ezt mondaná. - kiabált rám hangosan, amit szerintem még anya is hallott otthon. - Azt hiszed, hogy idejöttél, és minden pasit megszerezhetsz magadnak? Hát nagyon tévedsz. Itt én vagyok a főnök, és nem hagyom, hogy átvedd a helyem. Ha még egyszer meglátlak Zack közelében, teszek róla, hogy szörnyű életed legyen. 
- Először is, ne kiabálj. - szóltam rá higgadtan. - Másodszor pedig, most szépen szeded a lábad, és eltűnsz innen. Nem tudom, hogy kinek képzeled magad, és nem is érdekel, nem vagyok kíváncsi a hisztidre. Ha tényleg szeretett volna Zack, akkor nem dobott volna ki. Erről nem én tehetek, hanem te magad. Úgyhogy húzzál innen, és ne fenyegess!
Arcára döbbenet ült ki. Pislogott párat, majd fújtatva eltipegett mellettem. Hangosan becsapta maga után az ajtót, ezzel is érzékeltette, hogy mennyire mérges. 
- Ez meg ki volt? - lépett mellém Dean. 
- Állítólag Zack barátnője. - vontam meg a vállam, és a konyhába sétáltam. Egyáltalán nem voltam mérges. Tudom, hogy nem igaz a pletyka, ezért nem is foglalkoztam vele. - És azt állítja, hogy lefeküdtem vele. Meg hogy miattam dobta ki. 
- Ez nem tudom, hogy mennyire igaz, nekem Zack mindig azt mondta, hogy nem szereti a csajt. - mondta, amikor már a konyha pulton ült, és nézte, ahogy elkészítem a reggeli kakaómat. Igazából kicsit zavarban voltam, mert még mindig a pizsamának szánt trikó, és rövid nadrág volt csak rajtam. Láttam, ahogy többször végig mért, de igyekeztem nem foglalkozni vele, és persze az érzéstől, amit ő vált ki belőlem. 
- Kizárt, hogy miattam dobta. - álltam elé, és a kakaómat kavargattam, mert túlságosan meleg volt. - Egyébként meg nem érdekel. Nem szeretnék ezzel foglalkozni. 
Halványan elmosolyodott, majd kivette a kezemből a bögrét, és a pultra rakta. Derekamra helyezte kezét, és óvatosan oda húzott magához. Lábai közé fúrtam magam, ami által nagyon közel kerültünk egymáshoz. Ajkamra adott egy csókot, majd el akart húzódni, de én mohón vissza rántottam, és tovább csókoltam. Mosolygott ezen a cselekedetemen, de nem távolodott el. 
Percek múlva arra eszméltem fel, hogy Dean keze a pólóm alá vándorolt. Biztos voltam benne, hogy mit érzek, de azért ez túl gyors lenne. Megszakítottam a heves csókot, majd egy utolsó rövid puszival ajándékoztam meg. Megfogtam a bögrémet, és a nappaliba mentem. Levágódtam a kanapéra, s a tévét kezdtem nyomkodni. 
- Szépen ott hagytál. - ült le mellém. - Pedig kérdezni akartam valamit. 
- Mit? - csillant fel a szemem. 
- Pontosabban nem kérdezni, hanem meghívni valahova. - simított végig arcomon, mire engem kirázott a hideg. Elképesztő mit vált ki belőlem, akár egy érintésével is. - Ma este tartják a városban a szokásos, nyár eleji bált. Ez amolyan régi szokás, így tisztelegnek a nyár előtt. Arra gondoltam, hogy mivel engem meghívtak, eljöhetnél velem. 
Megmosolyogtatott a gondolat, ahogy elképzeltem magunkat. Mi. Ketten. Együtt. Nem is telhetne jobban az estém. Ahogy belegondoltam, nem tudtam nem mosolyogni. Elképesztően boldog voltam, amiért meghívott, és végre nem kell tartanunk a távolságot. 
- Persze, hogy elmegyek. - ugrottam a nyakába boldogan, és szorosan öleltem. - Köszönöm, hogy elhívtál. Nekem ez nagyon sokat jelent. 
- Tudod, még mindig tartok kicsit Zack-től, de rájöttem, hogy nem veszíthetlek el. Ha feladom, akkor lehet, hogy többet már nem lesz esélyem. 
Szerencsémre nem látta az arcomat, és a reakciómat. Ha lehetséges, akkor még jobban mosolyogtam, és biztos voltam benne, hogy ezt a napot semmi, és senki nem ronthatja el. Annyira boldog voltam, mint még soha. Úgy éreztem, szárnyalok, és semmi nem állhat az utamba. Az utunkba. 

Pár órával később, búcsút vettünk egymástól, de csak rövid ideig. Megbeszéltük, hogy hétre értem jön, és együtt megyünk a bálba. Már a gondolattól, hogy együtt fogunk mutatkozni görcsölt a hasam. Még soha nem voltam semmi nagyobb rendezvényen, ezért ötletem sem volt, hogy hogyan kellene felöltözni. A laptopomon nézegettem pár képet, hátha kitalálok valamit, de rá kellett jönnöm, hogy nincs semmi olyan ruhám, mint a sztároknak. Harmadszorra túrtam át a szekrényemet, de nem találtam az alkalomhoz illő ruhát. 
Hogy kicsit lenyugodjak, elkészítettem a sminkem, és varázsoltam egy egyszerű frizurát magamnak. Kezdtem kétségbe esni, ugyanis fél órám maradt elkészülni. Úgy döntöttem, megpróbálom a nagyi szekrényét is, hátha szerencsével járok, és jó lesz rám valamelyik csinosabb ruhája. 
Ahogy kutakodtam a tömérdek ruhadarab között, kezembe akadt egy fehér doboz, ami a szekrény alján volt elrejtve. Semmilyen címkét nem láttam rajta, ezért levettem a tetejét. Amikor megláttam a benne levő ruhát, az állam a padlót súrolta.

 Kivettem a dobozból, a tükör elé mentem, és magam elé tartottam. A darab piros színben pompázott, ami miatt elvesztette az egyszerű jelzőt. A mellemnél egy nagy masni díszítette a ruhát, s ez nagyon feldobta. Mindösszesen a combom közepéig ért, és ez egy kicsit zavart, mert túlságosan is sokat mutatott a lábamból, de mivel jelenleg ez az egyetlen ruha, amit fel tudok venni, ki kell benne bírnom az estét. 
Gyorsan magamra vettem, majd elő kerestem a szekrényemből az egyetlen fekete tűsarkú cipőmet, amit pont az ilyen alkalmakra hoztam magammal. Fogalmam sem volt, hogy a nagyi miért tartotta a szekrényében ezt a ruhát, de nagyon hálás voltam neki. Reméltem, nem fogja bánni, hogy felvettem. 
Immár teljesen készen álltam a tükör elé, és méregettem a tükörképemet. Soha nem tartottam magam csinosnak, de még szépnek se. Viszont kimondottan tetszett ez az összeállítás, meg voltam elégedve magammal. Dean előtt még nem volt egyetlen barátom sem, ezért borzasztóan ideges voltam, hogy tetszeni fog-e neki az öltözékem. 

- Gyönyörű vagy. - súgta a fülembe partnerem, már vagy huszadjára. Kezét a derekamon pihentette, s úgy vezetett az asztalunkhoz, ami nekünk volt kijelölve. Elfoglaltuk a helyünket, és már kezdődött is a vacsora. 
Amióta megérkeztünk, elég sok inden történt. Dean pontban hétkor értem jött, és amint végeztünk a kisebb vitánkkal a ruhámról, már indultunk is a város házára, ahol a bált tartották. Amint megérkeztünk, kedves emberek fogadtak minket, akiket én nem ismertem, de Dean illedelmesen bemutatott nekik. Ezt követően kettesben sétáltunk egyet a kertben, beszélgettünk, és jól éreztük magunkat. Utána visszamentünk a terembe, ahol Zack fogadott minket. Mind a hárman kínosan éreztük magunkat, ezt lehetett érezni a beszélgetésben. 
A fenséges előételt, a fő étel követte. Ahogy körbenéztem a hatalmas teremben, mindenhol falatozó embereket láttam. A helység feltérképezésében, a mellettem ülő Dean keze szakított félbe, amit a fedetlen combomra helyezett. A hirtelen érintéstől kicsit felugrottam, amit Zack tökéletesen észrevett. 
- Fejezd be! - szóltam oda halkan Dean-nek, s próbáltam határozott lenni. 
- Miért? - kérdezte pimaszul, s cirógatni kezdte a combomat, amit remélhetőleg senki nem látott meg. Egyre jobban mocorogtam, ami már kezdett feltűnni az asztal körül ülőknek is. - Nem bírsz magaddal, Montgomery?
- Elnézést. - álltam fel, majd ügyelve, nehogy elessek a cipőmben, a mosdó felkeresésére indultam. Szerencsémre a kígyózó sor segítségemre volt, azonnal tudtam, hogy jó helyen járok. Türelmesen beálltam a sorba, és vártam, hogy végre elvégezhessem a dolgom. 
- Lana? - szólított meg egy ismeretlen férfi. Csak bólintottam egyet, mire ő erőszakosan megfogta a karomat, s közelebb hajolt hozzám. - Elmondom, hogy mi lesz a játékszabály. 
- Miről beszél? - léptem egyet hátra ijedten, s tekintetemmel Dean-t kerestem. 
- Nyugalom, nem lesz semmi bajod. - átkarolta a vállam féloldalasan, majd közelebb jött. - Most kijössz velem az udvarra, minden féle sikítás, vagy jelenet rendezés nélkül. Te jársz jobban szívem, egyetlen hangot meghallok, és szétlövöm a szép kis fejed. Megértetted? 
Teljesen kétségbe estem, ezért csak egy aprót biccentettem. Hiába néztem körbe, senki nem vette észre az aggodalmamat. 
Próbáltam húzni az időt, de a támadóm elég türelmetlen volt. Udvariasan maga elé engedett, majd meglökött,hogy induljak el. Bizonytalanul lépkedtem a hátsó kijárat felé, pont oda, ahol ezelőtt Dean-nel kettesben sétáltunk. 
Amint kiértem, megragadta a karom, és húzni kezdett a kijárat felé, azonban én megtorpantam. 
- Mit akar tőlem? - kérdeztem hisztérikusan. 
- Én ugyan semmit. - vont vállat, s ebből rájöttem, hogy kihez van dolgom. A főnök csicskája, minden bizonnyal. 
- Ha a főnök elé akar vinni, akkor csak tessék. Nem fogok semmiben segíteni neki, erre mérget vehet. 
- Nem tudod, hogy  miket beszélsz kis lány. - nevetett fel. - Javaslom, hogy ne ellenkezz, különben nagyon megbánod. 
- Maga csak egy csicska. - köptem felé a szavakat. - Csak egy a sok közül. Így akar bizonyítani a főnöknek? Hogy elrabol egy lányt? Mondhatom, nagyon bátor, és erős. Erre bárki képes, ettől nem lesz felsőbb rangú, ugyan az marad, aki eddig volt. 
- Hallgass! - üvöltött rám, majd egy hatalmas pofonnal ajándékozott meg. A sajgó területhez nyúltam, s könnyes szemmel néztem a férfire, aki mérgesen fújtatott előttem. 
- Megüt egy nőt? Igazi férfi, mondhatom. - mondtam ki az utolsó mondatot, mire újabb pofont kaptam. Nem tudom, miért húztam fel ennyire, ezzel én jártam rosszabbul. Talán annyira megijedtem, hogy azt hittem, át tudom állítani, a jó oldalra. 
- Túl nagy a szád. - ragadta meg a karomat, s vonszolni kezdett maga után. - Én figyelmeztettelek. 
Próbáltam ütni, de mintha meg sem érezte volna. Egy jól sikerült rúgástól elengedte a kezem, mire én futni kezdtem az ellenkező irányba. Vagyis amennyire futni lehet egy tűsarkúban. 
Szerencsétlenségemre megbotlottam, és fájdalmasan értem a földre. Sajgó térddel indultam tovább, ezúttal lassabban. 
- Ribanc. - morogta nem túl messziről a támadóm, majd éles fájdalom hasított a lábamba. Ahogy a fájó pontra néztem, azonnal elfogott a síró görcs. Egy kés állt ki a vádlimból, amit a támadóm hajított bele. Immár zokogva küzdöttem, de a férfi gyorsabb, s erősebb volt. Még próbáltam rugdosni a másik lábammal, de hiába. Egy kendőt tartott az arcomba, amitől percek múlva teljesen elvesztettem az eszméletem. Utolsó gondolatom Dean volt. Bármi is fog történni velem ezután, tudni kell, hogy szeretem. Szerelmes vagyok belé. 

Halihó! :) Sajnálom a sok késést, kérlek értsétek meg...most indult suli, rengeted dolog van, amit el kell intézni, és nem jut időm gépezni. 
De most sikerült befejeznem a fejezet végét, remélem tetszeni fog mindenkinek! :) Köszönöm a sok támogatást, nagyon jól esik. :) 
Jó olvasást kívánok, drágák! <3
Ölelés : Savanna K.