01 - Új hely

Sziasztok :) Itt is volnék, az első résszel! Nagyon szépen köszönöm az oldalmegjelenítéseket, s a feliratkozókat, boldoggá tettetek :) Remélem ez a rész is tetszeni fog, igyekeztem hosszúra írni, ami szerintem sikerült is. 

Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást mindenkinek! :) Várom a komikat, természetesen! :) 

Nagy ölelés : K Savanna <3 

Lana Montgomery

Akármerre nézek a szobámban, nem látok mást, csak ruhákat. Az összes holmimat kipakoltam a szekrényből, mert sehol nem találtam a kedvenc ruhadarabomat. Amíg az nem kerül elő, nem indulok el. 

Nos, nálam általában így telik egy utazás, készülődés, bárhova megyek. De ezúttal tényleg mindennek tökéletesnek kell lennie. Megfogadtam, hogy az idei nyár lesz a legjobb, amit valaha átéltem. Legszívesebben vinném magammal anyát is, de tudom, hogy rengeteg munkája van, mint rendezvényszervező, ezért semmi esély nincs rá, hogy velem tartson. Pedig tudom, hogy már neki is rettenetesen hiányzik a nagyi, éppúgy, mint nekem. Régebben, mindig nagy örömmel mentem el hozzá, és ez az évek alatt sem változott. Mindig is szoros kapcsolatunk volt, ő az, aki nagyszerű tanácsokkal tud ellátni, és segít mindenben, amiben csak tud. 

Levettem a szekrény tetejéről a hatalmas bőröndömet, és a már előre kikészített ruhákat szépen sorban kezdtem el bele hajtogatni. Legalulra kerültek a nyáriasabb cuccok, hiszen Darlington-ra jellemző az eső, és a hidegebb időjárás. Pontosan az ellenkezője Cannes-nek, de ez engem soha nem zavart. Szeretek új dolgokat kipróbálni. 

Mikor már a bőrönd kezdett tele lenni a ruhákkal, bementem a fürdőszobába, hogy onnan is kihozzam a szükséges dolgaimat, amiket három kisebb táskába csomagoltam. Azokat is elbújtattam a bőrönd mélyén, majd tettem még be egy-két pár cipőt, ha esetleg szükség lenne rá. Ez után úgy éreztem, hogy készen vagyok a pakolással, ezért összehúztam a bőröndöt, majd az ajtó mellé állítottam, indulásra készen. A repülőgép pontosan két óra múlva indul, ami azt jelenti, hogy ideje lenne felöltöznöm, rendbe szedni magam, és még nem ártana reggelizni is valamit. 

Gyorsan magamra vettem pár ruha darabot, amit még tegnap este előre kikészítettem magamnak, mert tudtam, hogy késésben leszek.  Egy egyszerű fekete farmert választottam, aminek a térde ki van koptatva, hozzá, egy zöldes színű lenge inget. Felvettem még a karkötőimet is, majd a táskámba dobáltam pár fontos dolgot, ami kellhet a repülőn. A sminkelést nem vittem túlzásba, sima szempilla spirál, és hozzá egy halvány rúzs, ami szerintem feldobja a szettemet. 

Belebújtam a szintén fekete, telitalpú magassarkúmba, feltettem a fejemre a napszemüveget, és már is készen voltam. Megfogtam a bőröndöm húzókáját, és egyenesen a konyhába mentem. Anya, mint mindig, most is sürgött-forgott a helységben. Érkezésemre felkapta a fejét, amit nem csodálok, hiszen akkor zajt csaptam, hogy szerintem még a szomszédban is hallották. Könnyes szemmel nézett végig rajtam, és egy hirtelen mozdulattal a karjaiba zárt. 

- Nagyon fogsz hiányozni. - puszilta meg arcom, és visszafordult a tűzhelyhez, mielőtt még sírva fakad. 

- Te is nekem, anya. - mosolyogtam. - De nem örökre megyek el. Pár hónapról van szó, észre sem fogod venni, és már is itthon leszek. 

- Vigyázz magadra, jó? - fordult újra velem szembe. - Bármi van, azonnal hívj. Ha szükséged van valamire, szólj a nagyinak, biztos segít. 

- Anya! - nevettem fel. - Nyugi. Nem vagyok már öt éves, nem lesz semmi baj. Minden nap felhívlak, és ígérem, beszámolok mindenről. 

- Amint tudok, megyek én is utánad. - küldött felém egy magabiztos mosolyt. - De még van időd, addig egyél valamit. Ne üres hassal ülj fel a repülőre. 

Lehuppantam az asztalhoz, és vártam, amíg anya elém nem rakja a finom palacsintákat. Neki ez a specialistása. Imádom, ahogy főz, de a palacsintája a legfinomabb. 

Nekiláttam az evésnek, közben a telefonomon gyorsan megnéztem az értesítéseket, válaszoltam pár levélre, és küldtem egy üzenetet Olivia-nak, hogy ma indulok, ne keressenek. Olivia az osztálytársam volt, ő az egyetlen, aki úgymond szóba állt velem, és néha mutatott valami kedvességet felém. 

Miután végeztem a reggelimmel, felálltam, és a tányért a mosogatóba helyeztem. Az órára pillantottam, ami szerint itt az ideje elindulni a repülőtérre. Anya is az órára nézett, és nagyot sóhajtva pillantott rám, mire én csak felnevettem. 

Megvártam, amíg a kocsi kulcsért megy, én addig a bőröndömmel, és a táskámmal együtt kimentem a kapuhoz, hogy anyát megvárjam. Kicsit hiányozni fog ez a hely, de örülök, hogy végre elmehetek. Nem szeretek itt élni, egyedül a házunkat szeretem, semmi több. Jó érzés, hogy pár óra múlva, már Darlington-ba fogok lenni, és hosszú hónapokig, nem kell hazajönnöm. 

Pár perc múlva már anya is kijött, és együtt bepakoltuk a bőröndömet a csomagtartóba. Beült a vezető ülésre, és pedig mellé, és elindultunk. Izgatottan vártam, hogy végre megérkezzünk, és felülhessek a hatalmas gépre, ami egy új helyre fog repíteni. 

Amint megérkeztünk, kivettem a csomagomat, és szorosan magamhoz öleltem anyát. Hallottam, ahogy szipog egyet, de nem engedi magának, hogy sírjon. 

- Szeretlek, Lana. - nézett a szemembe, amikor már elengedtük egymást. - Nagyon vigyázz magadra, és hívj, amint megérkeztél. 

- Én is szeretlek. Ígérem, hívlak, és ne aggódj, minden rendben lesz. Hamarosan találkozunk. - adtam egy utolsó puszit arcára, majd sarkon fordultam, és a bőröndömet magam után húzva, eltűntem a sok ember között, akik mind a repülőkre várnak. 

Jó érzéssel töltött el, amikor újra szilárd földön álltam. Megkerestem a bőröndömet, majd elindultam a kijárat felé. A nagyi azt mondta, hogy nem tud kijönni értem, de küld egy taxit, ami egyenesen az ő házához visz. Így hát megkerestem az autót, de nem volt könnyű, mert több taxi is állt a repülőtér előtt. Azonban az egyik sofőr kezében egy tábla volt, amit a magasba tartott, és tisztán látszódott, hogy ki is vár. Lana Montgomery. Nem is az én nagymamám lenne, ha egyszerűen csak egy sofőrt küldött volna értem. Valamivel fel kell hívni az emberek figyelmét. 

Mosolyogva mentem oda, a harmincas éveiben járó férfihez, aki hozzám hasonlóan kedvesen fogadott. Segített bepakolni, majd amikor elhelyezkedtem a kocsiba, útnak indultunk. 

- Először jársz erre? - nézett rám a visszapillantóból. 

- Nem, kiskoromban sokat voltam itt. - magyaráztam. - Szerettem itt lenni, ezért is jöttem vissza. Nem sok minden változott. 

- Valóban nem. - felelte. - Az emberek szeretik a város, úgy ahogy van. Hidd el, jól fogod érezni magad. 

- Ebben biztos vagyok. - mosolyodtam el, és folytattam a város bámulását. Többet nem beszéltünk, és borzasztóan hálás voltam, amiért nem kezdett el a családomról kérdezősködni. 

Az út több, mint két órán át tartott, de megérte. Végre megérkeztem. Amint elhagytuk, a Darlington feliratú táblát, izgatott lettem. Alig vártam,hogy kiszálljak a kocsiból. 

- Meg is érkeztünk. - álltunk meg egy hatalmas, fehér ház előtt. 

- De...én nem ide jövök. - csodálkoztam. - Rossz címet adott meg a nagyim? 

- Nem. - nevetett fel kicsit. - Jó címre hoztalak. 

Bátortalanul szálltam ki, majd kivettem a csomagom, megköszöntem a fuvart, és vártam, amíg elhajt az autó. Semmit tudóan néztem a nagy házra. Valóban jó helyen járnék? Hiszen a nagymama, mindig is egy kis kertes házban lakott, a város szélén. Ez a ház pedig, a város közepén van, és cseppet sem néz ki úgy, mint amire emlékszem. Mi történt? 

- Ne haragudj. - szólított meg valaki. A hang irányába fordultam, és megláttam, egy körülbelül velem egyidős fiút. Barna haja, kócosan állt feje tetején, míg zöld szemeivel kedvesen nézett rám. Ajkait egy széles mosolyra húzta, amikor meglátta, hogy végig mértem. - Minden rendben? 

- Persze, miért ne lenne? - kérdeztem vissza gorombán. 

- Csak, mert itt állsz percek óta, és azt gondoltam, hogy segítségre szorulsz. De ha nem, akkor tévedtem. - emelte fel kezét védekezés képpen. 

- Sajnálom. - ráztam meg a fejem. - Rossz szokásom, hogy ilyen bunkó vagyok. Egyébként Lana vagyok. 

- Zack. - mosolygott rám kedvesen. - Na és, kit keresel? 

- A nagymamámat. Biztosan ismered, a neve Lydia Blake. 

- Persze, ő volt a kedvenc  nyelvtan tanárom. - szinte egyszerre nevettünk fel, és rájöttem, hogy Zack nagyon kedves srác. - Egyébként jó helyen jársz. Itt lakik. 

- Komolyan? - kérdeztem vissza csodálkozva. - Úgy tudtam, hogy a város szélén él. 

- Pár hónapja költözött ide, mert a kis ház leégett. - magyarázta, én pedig elképedve hallgattam. Soha nem említette, se anya, se a nagyi, hogy mi történt. 

- Ó. - csak ennyit tudtam mondani. - Hát akkor köszönöm. 

- Igazán nincs mit. - mondta. - Remélem még találkozunk. 

- Én is. - szóltam utána, amikor már elhaladt mellettem. 

Néztem, ahogy befordul az utca végén, majd eltűnik. Nagyon kedves volt, és még csak soha nem is találkoztunk. Furcsa, hogy itt az emberek milyen befogadóak, és nagylelkűek. Még hozzá kell szoknom ehhez. 

Nagyot sóhajtottam, majd megnyomtam a csengőt, és pillanatok múlva, kinyílt előttem a nagy fa kapu. Gyorsan besiettem rajta, és amint a bejárati ajtóhoz léptem, nagyi kukucskált ki rajta. Boldogan nézett rám, és azonnal karjaiba zárt. Régen nem láttam, de semmit nem változott. 

Barna haja most is rövid, épphogy a válláig ér, de neki ez áll jól. Szorosan ölelt, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást, 

- Annyira örülök, hogy végre itt vagy. - suttogta, miközben szorosan tartott. 

- Én is örülök, nagyi. - mondtam őszintén, és elengedtem. - Nem is szóltál, hogy elköltözöl. Ez a ház egyszerűen csodálatos. 

- Ne haragudj Kincsem, de még be sem rendezkedtem teljesen. - mondta, s egy nagy sóhajtás hagyta el száját. - Mostanában olyan sok dolgom van, kiment a fejemből. De már itt vagy, és csak ez a lényeg. 

- Igen. - mosolyogtam rá. 

Beinvitált a házba, és amíg levettem a cipőm, ő megállás nélkül a munkahelyérő beszélt, és arról, hogy érezzem magam otthon. 

- Gyere, körbevezetlek. - indult el előttem, majd én is követtem, s beléptünk a nappaliba. A falak halvány barack színűre voltak festve, s néhol egy-egy festmény díszítette a helységet. A kanapé tökéletesen illett a szobába, éppúgy, mint a fehér dohányzó asztal, s a fekete nagy képernyős televízió. A nappaliból átsétáltunk a nagyi kedvenc helyére, a konyhába. Itt a falak fehér színben pompáztak, s a kávé színű bútorok nagyon passzoltak hozzá. A konyhából nyílt egy ajtó, ami a lenti fürdőszobába vezetett. Ezeken kívül még bementünk a garázsba is, majd az emelet következett.

Barna csigalépcsőn mentünk fel, és máris egy folyosón találtuk magunkat. Összesen négy szoba volt található fent, az egyik a nagyié, a másik az enyém, a többi kettő pedig vendégszoba. 

Teljesen le voltam nyűgözve. Ez a ház maga a tökéletesség. Nem hittem volna, hogy a nagyi egyszer ilyen házba fog élni. 

- És itt, a te birodalmad. - nyitotta kis előttem a folyosó utolsó ajtaját. Előre engedett, és nevetve nézte, ahogy az állam a földet súrolja. A szoba amennyire egyszerű volt, annyira csodálatos. 

Egyszerű krém színben pompáztak a falak, s az ágy is hasonló árnyalatú volt. Velem szembe nyílt az erkély ajtaja, s az mellett, végig hosszú ablaksor húzódott. Az ablakok alatt kapott helyet az ágy, mellette egy kis éjjeliszekrény. Tőlem jobbra nyílt a fürdőszoba, balra pedig a szekrénysor. Az ággyal szemközt egy barna polc, rajta különböző könyvek, filmek, s maga a televízió foglalt helyet. 

- Nagyi. - suttogtam magam elé. - Köszönöm. 

- Semmiség, Lana. - simította meg finoman a vállamat. - Mint mondtam, érezd otthon magad. Ha bármire szükséged van, csak szólj, lent megtalálsz. Most pedig hagylak pakolni. 

Arcomra nyomott egy puszit, és távozott a szobából. Nem is tudtam, hogy hol kezdjem. Elsőnek a bőröndből kezdtem el kipakolni. A ruhákat, majd a fürdő szobai kellékeket. Ezután a laptopomat tettem fel töltőre, s az ágyra ültem, hogy felhívjam anyát. Két csörgés után fel is vette, én pedig mindenről beszámoltam neki, ami eddig történt. 

Miután elköszönünk, úgy döntöttem, hogy ideje lefeküdni, mert a repülőn nem volt alkalmam aludni, s elég fáradt vagyok. Egy trikóval, fehérneművel, és egy rövid nadrággal a kezemben mentem be a fürdőbe, hogy megmosakodjak. 

Gyorsan végeztem a fürdéssel, és a hajmosással is. Magamra vettem a pizsamának szánt ruhákat, megtöröltem a hajam, és visszamentem a csodás szobámba. Nem foglalkoztam azzal, hogy vizes a hajam, úgy voltam vele, hogy majd magától megszárad. Bebújtam az ágyba, s magamhoz vettem a telefonom. Még megnéztem a közösségi oldalakat, majd pár perc múlva leragadtak a szemeim, és mély álomba merültem.